Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A betegség oka

2015.12.15

Munkámból adódóan jó ideje figyelem a beteg embereket és lassan körvonalazódni látszik egy általános képlet mely szükségeltetik ahhoz, hogy az ember beteg legyen. Ha ez a feltétel nem teljesül a betegség bizonyosan nem jelentkezik. Bár eddig kívülről figyeltem a betegségeket, mint amikor egy ház ablakán benézve próbálnám megérteni egy családi tűzhely melegének hangulatát, azonban hosszas betegségmentes évekkel a hátam mögött az elmúlt napokban tapasztalt saját megbetegedésem adta meg a végső választ. Nem állítom azt, hogy ezek a tényezők a betegségek okai, de mindenesetre kijelenthetem, hogy egy betegség sok-összetevős konstellációjában szükséges feltételként jelentkeznek.

Ez a két dolog pedig a beszűkülés és az ellenállás. Egy betegségre hajlamos embernek mindenképpen be kell szűkülnie saját világába, saját nézeteibe, másrészt ellenállást kell éreznie a külvilág valamely ingerével szemben. Persze ez a két tényező gerjeszti egymást, így amíg az adott krízis meg nem oldódik valamilyen módon, addig ez a kettő egymást erősítve teszi egyre feszesebbé az ember mentális burkát, mígnem fizikai szintű elváltozások következnek be egy betegség formájában.

Vegyünk egy példát, hogy világossá váljon a beszűkülés és az ellenállás definíciója. Nézzünk egy munkahelyet. Egy olyan munkahely amit nem igazán szeretünk már eleve beszűkíti az embert. A beszűkülés azt jelenti, hogy tele vagyunk ki nem mondott gondolatokkal, elfojtott érzésekkel a munka a főnök, vagy éppen a kollegák iránt. Úgy megyünk be, hogy már az első lépések megtételekor zárójeles gondolataink vannak. Például köszönünk a főnöknek, de valójában anyázni szeretnénk, beszélgetünk a szomszéd asztalnál ülő kollegával, de legszívesebben megmondanánk neki, hogy rohadt idegesítő ahogy állandóan az ismerőseivel chatel plusz folyamatosan a neten lóg vicces videókat néz vagy éppen egy angry birds-öt nyom le, mi pedig megrohadunk a sok ránk ömlesztett feladattól. Ismerjük ezeket a helyzeteket? Ilyenkor nem éljük át a szerepünket és beszűkülünk. Nem kezeljük a konfliktust a helyén azaz kívül, hanem betoljuk saját magunkba, vagyis elfojtjuk. De én ezt mégis úgy hívom, hogy beszűkülés, mert ez a szó magában hordja a probléma megoldását is. Beszűkül, mert ilyenkor a magányos ember még inkább egyedül érzi magát a világban. Abban a világban amiben az ő nézőpontjait az ő szavait csak ő hallja meg. Beszűkül a saját világába ahol a ki nem mondott szavak visszhangjait kell elviselnie a beszélgetések alatt.. Ehhez az állapothoz hozzászokunk, így élünk. Annyira természetesnek vesszük ezt az állapotot, hogy a fejünkben szállingózó ki nem mondott szavak és gondolatok szinte már a mindennapjaink részévé válnak. Ha nem halljuk őket hát idegennek érezzük a légkört. Kellenek a hangok, mert attól tudjuk, hogy kik vagyunk. Azzal a figurával azonosítjuk magunkat aki folyamatosan szüli a ki nem mondott gondolatokat.

Vagyis a beszűkülés egy alapállapot, ami az emberek nagy részét jellemzi. Nehogy azt hidd kedves olvasó, hogy te kivétel vagy. Aki nincs beszűkülve az nem keresi a megerősítést újságcikkekben arra, hogyan lehet máshogy is élni. Nem kutatja folyamatosan egy felsőbb igazság meglétét. Nem várja, hogy felfedezzék a rejtett képességeit és valaki kiemelje a tömegből. A nyitott ember nem ilyen. A beszűkült, az ilyen. A nyitott ember ÉL és nem folyamatosan arra vár, hogy elkezdjen végre élni.

Na most mivel a legtöbb ember igen is beszűkült a saját világába, ehhez már csak egy olyan külső inger kell ami a beszűkült kis világának komfortzónájából őt elmozdítani akarja valamilyen irányba. Vagy szűkíteni vagy éppen tágítani. Vagyis valami olyasmit kell csinálnia amihez neki abszolút nincs kedve vagy éppen bődületes nagy baromságnak tart. Valljuk be a munkahelyünkön az ilyen jellegű dolgok szép számmal akadnak. Tehát ebbe az amúgy is szűkös világba most még egy konfliktust is beenged, aminek egyáltalán nem bent lenne a helye. Ha ez olyan mértékű amit már nem tudunk bevenni ép gyomorral akkor kialakul egy olyan krízis helyzet, amit úgy oldunk meg, hogy például betegségbe menekülünk. Így továbbra is játszhatjuk az áldozat szerepét, hogy jaj most lázas vagyok és otthon kell maradnom, vagy nekem fáj a hátam a derekam a térdem ezt nem tudom megcsinálni. Orvoshoz kell mennem, nem tudom bevállalni. Eljutottunk kérem odaáig, hogy egy betegség nagyon jól tud működni kifogásként és krízis kezelésként, így mi ezzel az eszközzel megtanultunk élni.

A munkahely csak egy példa és talán a legegyszerűbben kezelhető dolog. Most nem hozom példaként a családot. Azt amikor édesapánkkal, édesanyánkkal vannak elgennyesedett sebeink, vagy ne adj isten a párunkkal, akit mi magunk választottunk fiatalon, amit most már nem is értünk igazán hogy miért. A képletbe mindenki illessze be a tényezőket. Beszűkülés és ellenállás tehát a táptalaja minden betegségnek. Az pedig hogy az ebből adódó krízist éppen egy betegséggel kezeljük természetesen rajtunk áll.

De nézzünk körbe. Nézzük meg a beteg embereket magunk körül. Vizsgáljuk meg és vegyük észre, hogy mindegyik életében a betegségét egy krízis előzte meg. A krízis következtében pedig még inkább ellenállt és még inkább beszűkült a saját kis világába és csupán a gödör aljáról nézve kifelé próbálja meg felfogni a világot.

..és akkor ne legyünk ennyire pesszimisták, mert a megoldás ugyanúgy a kezünkben van. Meg kell tanulnunk a helyén kezelni a konfliktusokat. De ez egy élet leckéje, úgyhogy nézzük rövid távon mit is tehetünk a gyógyulásunkért. A krízisből mielőbb ki kell lépni. A beteg ember egyik legfontosabb ismérve, hogy inkább menekülni akar valami elől, ahelyett, hogy valahová tartana. Azaz nincsenek saját céljai, nincsenek saját törekvései. Vagy ha vannak (bár ez elenyésző) azok nem igazán az ő céljai, nem igazán ő akarja megvalósítani azokat. Az első, hogy egy beteg ember minél több olyan dolgot csináljon amiből töltődni tud. Ha van hobbija szakítson rá időt, ha már rég óta szeretne elvégezni valamilyen tanfolyamot akkor iratkozzon be. Legyen célja, mozduljon valamerre az élete. Ez mindig segít. A lényeg, hogy valamilyen módon jöjjön ki abból a szűk nézőpontból amiben éppen van. Ami pedig a krízist okozza az életében azt a lehető legnagyobb mértékben küszöbölje ki (ha a megoldását nem látja). Ezek biztosan segíteni fognak. Hosszútávon természetesen meg kell tanulnunk a konfliktusokat kezelni. Meg kell tanulnunk, hogy ne szűküljünk be a szerepeinkbe. Kezeljük szerepeinket a helyükön, ne azonosítsuk velük magunkat, maradjunk nyitottak magunk felé és maradjunk nyitottak a világ felé a változásokkal szemben. Minden változik körülöttünk ez mindig is így volt csak régen, még fiatalon, olyan jól kezeltük ezeket a dolgokat. Ne felejtsük el, ne felejtsünk el gyerekek maradni. Miért akarunk ellenállni? Miért nem akarjuk végre tudomásul venni, hogy az élet az folyamatos változás. Miért nem vesszük észre, hogy a fejlődésünk is folyamatos változás. Az élet nem engedi, hogy ne fejlődjünk. Nem engedi, hogy leálljunk. Fogadjuk el, hogy az élet ilyen.  A krízist mindig megkapjuk, viszont a mi döntésünk az, hogy a fejlődésünkre fordítjuk, vagy inkább belebetegszünk.